Ruby:

Suzy tudott először megszólalni, és igyekezett mellé nem döbbent és izgatott arcot vágni:

- Üdvözlünk!

Sirius furán nézett rá, amiért csak ennyit hallott, ám ezt a szűkszavúságot csak a kezdeti bizalmatlanságnak tulajdonította be. Úgy döntött tehát, hogy megmutatja, benne igenis megbízhat az ember lánya.

- Mondjátok csak, mi a nevetek, szép hölgyek!

A dupla-trió le volt nyűgözve ettől az úriembertől, aki látva sikerét, még rá is duplázott azzal, hogy megfogta Natalye kezét, és csókot lehelt rá. „Mint a régi szerelmes regényekben!” - gondolta egyszerre mindenki, talán Emilyt leszámítva. Igen, ez a félénk lány soha nem gondolt még fiúra, olyan mint egy középkori apáca, érintetlen. Mivel nem akarták, hogy a csend kínossá váljék, Bonnie kezdte meg a bemutatkozás sorát, és utána szép sorjában mindenki eleget tett eme ismerkedési forma kötelezettségének.

- Az én nevem Bonnie Taylor!

- Én Dorothy Moseley vagyok!

- Natalye Vita a nevem, és köszönöm, hogy felsegítettél…

- Rubina Lightning vagyok, de inkább csak Ruby. Feltéve, ha nem vagy pszichopata tömeggyilkos. Az ilyeneknek csak Meg Ne Tudd A Nevem Mert Egyetlen Egy Nyílvesszővel Kinyírlak vagyok. – Jó, tudjuk, hogy ez a lány egy kicsit a fellegekben jár, de nem baj, Sirius csak nevet rajta, majd Jess felé fordul. 

- A nevem Jess Mastriani!

- Szia, én Suzy Shinner vagyok!

- Emily White-nak hívnak.

Sajnos nem látszott lehetőségük tovább társalogni a valóban igazán kedves, és igazi álompasi Siriusszal, ugyanis megjelent másik három fiú is. Éppen azon voltak, hogy elköszönjenek, mikor egy fekete hajú, szemüveges, meglehetősen jóképű fiú ért oda melléjük, nyomában a másik kettővel.

- Hé, Sirius! Ki ez a… egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét… Te jó ég! Ennyi jó csajt tartasz egymagadra?! Lányok, a nevem James Potter, Sirius legjobb barátja!

- Ugyan James! Tudod, hogy soha nem használnám ki eme nemes hölgyeket! Szívesen bemutatlak nekik titeket! Szóval… Ez az egókirály már bemutatkozott, ő Jamie, szólítsátok így nyugodtan!

- NE! – hördült fel az említett.

- James ki nem állhatja, ha így hívják. – adta meg az információt az egyik sápadt, barna hajú fiú, aki kedvesen mosolygott rájuk.

- Jól van, na! – nevetett Sirius. – Ő Remus Lupin, négyünk közül ő az egyetlen aki képes tanulni… Ez itt Peter Pettigrew.

- Sziasztok! – köszönt kedvesen a pöttöm fiúcska. Ő is szimpatikus volt, bár látszott, hogy messze nem tud csillogni, ha a barátai is mellette vannak, ugyanis inkább szürke, jelentéktelen személynek látszik. A lányok tudták, hogy ha igaz az, amit a mugli írónő írt, akkor ez a fiú lesz az áruló, aki miatt a barátai meghalnak… De egyikük sem hitt a könyvnek, nem hitték, hogy minden úgy történik majd, ahogyan egy tudatlan, mázlista leírta. Ezért nem is tartottak Petertől, sőt, egyenesen a szívükbe lopta magát a jelentéktelen senki mivoltával.

- Ők pedig Jess Mastriani, Dorothy Moseley, Bonnie Taylor, Ruby Lightning, Suzy Shinner, Natalye Vita, és Emily White. Az évfolyamtársaink lesznek, és még senkit nem ismernek az iskolában, leszámítva szerény személyünket.

- Örvendek lányok! – mondta kórusban mind a három fiú.

- Mint mondottam, a hölgyek teljesen elhagyatottak! – ismételte magát a daliás lovag.

- Ebben az esetben, kötelességünk a szép hölgyeket pártfogásunk alá helyezni, hiszen az iskola hírnevét, (na meg a miénket!) nem hazudtolhatjuk meg! Kedves hetes, ezennel bemutatom az Önök új idegenvezetőit, minket! – húzta ki magát James Potter.

- Köszönjük, de ezt mi nem fo… - kezdte Emily, ám Dorothy közbevágott.

- Emil’ csak azt akarja mondani, hogy mi ezt nem fogjuk tudni mivel meghálálni! – Na igen, kinek megy az angol? Egy ilyen hosszú, és szép mondatod előállítani nem egyszerű, bár a lányok keményen tanultak.

- Ugyan, nem is kell! – mosolyog Sirius, de mintha volna valami hátsószándéka…

- Köszönöm, de én boldogulok egyedül is! – mondja ki Emily azt, amit már az előbb is ki akart mondani, azzal faképnél hagyta a tíz értetlenkedő diákot.

- Nem… nem értem mi baja… - mentegetőzött a lány viselkedése végett a másik hat, de a fiúkat nem igazán zavarta, egy lány ide vagy oda, mindegy.

Mikor a fiatalok felszálltak a vonatra, és nekiálltak szabad fülke után kutatni. Sikerült is fellelniük egyet a vonat végében, de az mindössze négyszemélyes volt.

- Ebbe nem fogunk beférni mind a tízen! – szontyolodott el Bonnie.

- Láss csodát, hercegnőm! – hajolt meg Sirius, majd egy tértágítóbűbájjal megoldotta a szorult helyzetet. A lányok elámulnak, és magukban megjegyzik, hogy ezt a pasit nem fogják menekülni hagyni, sőt, folytatják a Siriustámadást!... Csak ezt még meg kell beszélni…

A tíz diák vidáman cseverészett, egészen addig, míg az iskolai házak nem kerültek szóba.

- Szerintetek hova kerültök majd? – tette fel a kérdést Remus.

- Tudod, mi nem ismerjük az alkalmakat! – jelentette ki Jess.

- Miket? – kérdeztek vissza a fiúk.

- Jess, azt hiszem, valami olyat mondtál, ami nem helyénvaló! – állította fel a diagnózist magyarul Dorothy.

- Akkor hogyan mondjam azt, hogy nem tudom, milyen házak vannak a suliban? – kérdezte szintén magyarul a lány.

- Milyen – házak – vannak – az – iskolában? – kérdezte Suzy szépen artikulálva, és mutogatva, amit az olasz munkásoktól lesett el.

- Négy ház van. Nos, a legjobb hely a Griffendél. – magyarázta James. – Ide kerül mindenki, aki bátor, és semmitől sem fél.

- A következő a Hollóhát. – vette át a szót Remus. – A bölcs, eszes tanulók helye itt van.

- Hugrabugba kerül minden jámbor teremtmény, aki szerény. – mesélte Peter.

- És mi a negyedik? – kíváncsiskodott Bonnie.

- A Mardekár. – jelentette be komoran Sirius, és így a jelenetnek olyan hatása volt, mintha egy bírósági ítéletet hirdettek volna ki. – Oda kerül mindenki, akinek fontos a származás, és ravaszkodni szeret.

- Aha. - Ez volt a tömény, egyöntetű felelet.

- Nos, tudjátok már, hová kerültök? – kérdezte James vidáman. Egy darabig mindenki hallgatott, aztán végül Lye megforgatta a szemeit, és így szólt:

- Nem értem, miért kell mindenkinek játszania a szende tündérkét! Majd én megmondom, hová kerülnék! Okos vagyok, szerény, bátor, és mindenek előtt kedves. Na, ebből silabizáljátok ki, hogy hol a helyem! – vigyorgott büszkén, és biztos volt, hogy egyedül az utolsó házban nem állná meg a helyét, azaz megállná, csak nem akarja…

- Majd én megmondom! – jelentkezik Sirius jókedvűen. – Csípőből a Mardekárba oszt majd a süveg. Oda kerülnek az ilyen egoista gyerekek.

Mindenki nevetett, kivéve persze a jókedv tárgyát. Végül Remus így szólt:

- Ugyan, akkor James lenne a Mardekár sztárjátékosa…

Ismét mindent elsöprő kacaj töltötte be a kupét, majd néhány per múlva letettek arról, hogy mindenkiről eldöntsék, hova fog kerülni. Tudták, hogy pár órán belül a Süveg úgyis tájékoztatja őket.

- Egyébként mi nem egy házban voltunk mind…

- Nem-eee? – nevetett Sirius. – Mind a hatan olyan nagyon hasonlítotok!

- Az még nem minden! – jelentette ki a dupla-trió.

- Bizony nem! – hangzott egy idegen hang a kupé ajtaja felől, és mire a gyerekek feleszméltek, egy náluk egy-két évvel idősebb lánnyal találták szemben magukat.

- Mi az, Flora, csak nem hallgatóztál? – vigyorgott James.

- Neeem, én soha! – nevetett az érkező. – Mindegy, ki melyik házba kerül, attól még önmaga marad. Nem az iskolabeli helyünk határozza meg a személyiségünket, hanem az, hogy miként cselekszel, hogy viselkedsz!

- Én ezt nem értem. – jelentette Ruby.

- Én sem. – visszhangozták a többiek.

- Mindegy, nem fontos. – mosolygott a lány. – Lányok, vigyázzatok magatokra, főleg, ha ezekkel a rosszaságokkal vagytok! De ha valamiben szükségetek van segítségre, akkor keressetek meg!

- Köszönjük! – zengte a kórus.

Nem telt el sok idő, ismét benyitott valaki a kupéjukba. Valaki, akinek nem örültek annyira, aki rögvest be is mutatkozott…

- Sziasztok! A nevem Lily Evans. Azért jöttem, mert ezek a huligánok soha nem tudnak egy vonat utat kibírni rosszalkodás nélkül, és valakinek ellenőrizni is kell… Ő itt Emily White, új lány, talán mint ti is.

- Ismerjük Emilyt! Iskolatársak voltunk, és maradunk is… - jelentette be Dorothy, mikor látta, hogy valóban az ő általuk ismert lány áll az ajtóban. Egyiküknek sem volt szimpatikus ez a Lily, túl precíznek tűnt. Nem az ő színvonaluk. A fiúk arcára is valami ilyesmi ült ki, egyikük sem tudott mást produkálni, mint egy-egy fintor.

- Evans, kopj már le! – rivallt rá James.

- Az ám! Ide csak menő pasik, és jó csajok jöhetnek be! – jelentette ki Sirius, majd hozzátette: - És te nem vagy egyik se.

- De a kedves Emilyt csak nem zavarjuk ki? – kérdezte Remus barátságosan.

- Mi az, csak nem udvarlója lesz a mi Emilünknek? – váltott magyarra Suzy, mind nevettek, még az említett is. A többiek persze nem értették, miről van szó, így kényszeredetten, de nevetni kezdtek. Ezt látva, a dupla-trió nem tudta megállni, hogy ne kacagjon tovább, és tovább…

Emily és Lily már rég eltűntek a fülkéből, a jókedv töretlen volt, az ég besötétedett. Egyszer a vonat megállt, és a diákok szedelőzködni kezdtek.

- Megérkeztünk… - sóhajtották a magyar lányok egyszerre.