Ruby:

Egy fekete hajú férfi lépkedett a néptelen, sötétedő utcán. Egy macska nyávogni kezdett mellette, mire ő belerúgott egyet. Pontosabban ez volt a célja, de az állatnak jó reflexei voltak, így sikerült kitérnie Sirius Black bosszúja elől.

A férfi talán nem a megfelelő szó rá, hiszen alig múlt el huszonegy éves, szóval inkább fiú volt még, még akkor is, ha a gyermekkor vonásai már túlnyomó többségben eltűntek az arcáról. Nehéz nap állt a háta mögött, kis híján ott is hagyta a fogát az aznapi csatában, és egy szomorú hírt is kapott…

Még mindig nem tudta elképzelni, hogy az öccse halott. Soha nem voltak igazán jóban Regulusszal, de mégis fájt neki, hogy egyetlen öccse nincs többé. Nem hitte volna, hogy ezen a nyári napon boldog lesz még, sőt, azt se hitte, hogy valaha az életben boldog lehet még. A háború ránehezedett a szívére, és belemászott az életébe, az életükbe. Igen, nem volt egyedül, azt érezte, vele voltak a barátai, és a húga. Mindig jólesett neki, ha James Potter bíztatóan megveregette a vállát, és elmondott egy „Semmi baj, haver”-t, vagy amikor Emma vigasztalni akarta, és szeretettel átölelte. Ebben a pillanatban, azonban, nem vágyott társaságra, nem értette, mi hagyott rajta nagyobb nyomot, hiszen máskor is történt már ilyen vele.

Meghalt már számtalan ember, akivel vérkapcsolata volt, kezdve a szüleivel, akiket soha nem szeretett. Tudta ugyan, hogy a muglik közt vannak olyan emberek, akik templomba járnak, és bűnnek tartják a tiszteletlenséget, de Sirius más volt. Ő soha nem volt mugli, és nem érezte át a Biblia szavait. Neki is volt értékrendje, de a szüleivel kapcsolatban nem érzett semmit…

Nem ez volt az első alkalom, hogy a halálfalók ellen harcolt, és csak nagy nehézségek árán élte túl a küzdelmet. De ez a mai nap más volt, érezte, de nem értette.

Senkivel nem akart találkozni, de az élet másképp hozta…

- Sirius! De jó, hogy jössz! – köszönt rá egy sápadt, nyúzott arcú férfi. Öregebbnek nézett ki mint főhősünk, senki nem hitte volna, hogy a mosolygó, barna hajú ember sem idősebb huszonegy évesnél.

- Remus! Mi az? Mi történt? – kapta fel a fejét a fekete hajú fiú. Rosszat sejtett, meg sem fordult a fejében, hogy esetleg nem valakinek a halálhíréről van szó. Azaz mégis, hiszen barátja mosolygott, ez vagy Voldemort bukását jelenti, vagy azt, hogy szegény Holdsáp meghibbant…

- Nyugodj meg, semmi baj nincs! Viszont most velem kell jönnöd!

- Hová?

- Jamesék házába, úgyis oda tartottál, ugye? – kérdezte Remus még mindig mosolyogva.

- Igen, oda…

Sirius ekkor vette csak észre, hogy nagy öntudatlanságában is legjobb barátjához vezetik a lábai. Fogalma sem volt, hogyan lehetséges ez, nem figyelt oda, hova megy, arra se, hogy ki látja. Ez utóbbi nem volt fontos, elvégre se nem halálfaló, se nem szökött fegyenc, mindössze egy elkeseredett, összetört, szenvedő férfi.

Csendesen sétált tovább, és azon gondolkodott, hogy mi történhetett.

Egyszer csak megérkeztek. Benyitottak a kertkapun, és tovább be a házba. Odabentről vegyes hangok szűrődtek ki. A nappaliba érve vidám társaságot találtak: Emma (Sirius húga), Matt (Emma férje), Peter, és James. Azonban volt itt még valaki, akit nem vett észre. Ez felelőtlen döntés volt, ugyanis egy, egy év körüli kislány rögtön megrohamozta őt.

- Ruby, azonnal engedd el a bácsikádat! – szólt rá Emma a lányára, aki erre még szorosabban ölelte át Sirius lábát.

- Ugyan, hagyd csak! – mosolyodott el egy pillanatra, de rögtön visszatért gondolataiba, hogy ettől a naptól kezdve a testvérei száma jelentősen megcsökkent. – Emma, hallottál arról hogy… Reg… szóval, meghalt…

- Igen, hallottam róla. Sajnálom őt, de nem kellett volna beállnia halálfalónak…

- Hé, gyerekek! Ne keseregjünk a múlton! – próbálta feldobni a beszélgetést James, de nem sok sikert zsebelhetett be, ugyanis a társaság Siriusék érkezése óta olyan, mintha egy temetésen ülnének. Hosszú csend után főhősünk törtre meg a csendet.

- Miért vagyunk itt?

- Na ez a beszéd! – vigyorodott el a házigazda, majd felszaladt az emeletre. Lily után érkezett vissza, és a kezében egy ruhakupacot tartott. – Na szóval, hölgyeim, és uraim… Szeretném bemutatni nektek Harry James Pottert, a családunk legújabb tagját, és az elkövetkező évezred leendő legjobb fogóját!

Mindenki tapsolni kezdett, Sirius pedig nagy szemeket meresztett. Egy ici-pici, fekete hajú kisbaba pihent James karjaiban, őt nézte.

Elkövetkeztek a gratulációk, mindenki boldog volt, hogy ilyen vészterhes időkben is történik még csoda, ami életet ad egy új jövevénynek. Mindenki a kisfiút csodálta, csak Sirius Black telt be vele egy perc után. Nem tudott örülni, még akkor sem, ha legjobb barátja boldogsága mindig feldobta őt is. Ezt a letargiát persze a házigazda is észrevette, és kutatóan bámult barátjára, ám mikor ezt a tekintetet Tapmancs észrevette, kisétált a teraszra.

Egyre csak az a kép villogott a fejében, amikor Bella bejelentette, hogy Regulus halott, és azt, hogy áruló van a barátai közt. „Vajon ki lehet az? Egyáltalán kik a barátaim? James, Lily, Remus, Peter, Matt, és persze Emma… Mindegyikükben megbízom, de valaki biztosan átvág… James és Lily? Ugyan, most született kisfiuk, és mellesleg mind a ketten veszélyben vannak! Remus… Ő sem lehet, legalábbis nem lenne oka rá… Nem lenne képes átállni! Peter? Dehogy, túl gyáva, nem lenne mersze itt hagyni minket! Matt… Na igen, őt ismerem a legkevésbé, de benne is biztos vagyok, hiszen a Rend egyik kulcsfigurája. Emma, na igen, a húgom mindig is mondta, hogy gyűlöli Voldemortot, és mivel ő is griffendéles volt, mint én… Egyikük sem lehet áruló, vagy nagyon nagyot tévedek!”  - gondolkodott Sirius.

- Tapmancs! Mi a baj? – kérdezte James, és barátja mellé lépett. Kezében még mindig a kisgyerek volt, aki már nem aludt, hanem nagy szemekkel csodálta a világot.

- Semmi, nincs semmi baj, Ágas…

- Ne engem akarj átvágni, ismerlek!

- Annyi az egész, hogy kicsit fárasztó napom volt, semmi több!

- Jó, rendben… Figyelj, arra gondoltunk Lilyvel, hogy mivel a kicsinek keresztapa kell, és mivel te vagy a legjobb barátom, szóval… Lennél Harry keresztapja?

A férfi szóhoz se jutott, szívét hirtelen szeretet öntötte el, és boldogság. Egy pillanat alatt kiment a fejéből minden bánat, keserűség, és boldogan kikapta James kezéből a kicsit.

- Hát persze! Nekem lesz a legmenőbb keresztfiam, és amint kinyírtuk Voldi bá’-t, mindenféle veszélyes, szülőőrjítő dolgot csinálunk majd! És majd megtanítalak arra is, hogyan lehet a tesóidat az őrületbe kergetni! De ha húgod lesz, akkor nem bánthatod majd, hiszen a lányok nem olyan erősek mint mi…

- Ejej, Sirius, te soha nem változol! – nevetett a büszke apa.