Ruby:

Teliholdas éjjel volt, az égbolt koromfekete lepelként szolgált, csak itt-ott elszórva lehetett csillagokat találni. Luna Lovegood feszülten figyelt egy jól álcázott odút, mely reményei szerint egy Holdborjút rejtett. Furcsa, bordó szemüvegét feljebb tolta az orrán, majd - ha lehet - még csendesebb megfigyelésbe kezdett. Ránézett több számlapos órájára, ami - rejtély, hogy honnan tudta megállapítani, melyik jelzi az időt - fél tizenkettőt mutatott. Élesen figyelte szemüvege mögül a kis odút, amiben hirtelen mocorgás támadt. Luna kővé dermedt, nem akarta elijeszteni a Holdborjút. A lény végre kikecmergett rejtekéből. Karjai nem voltak, két pipaszár lábán állt, melyekhez óriási lábfej párosult, furcsa szemei a feje tetején voltak, valószínűleg olyan okból, hogy folyton a Holdat nézhesse. Bőre halványszürke és tükörsima volt, mely a holdfényben olyannak hatott, mintha világítana. A kis bestia a tisztás közepe felé sétált, ahol megállt, majd egy furcsa, bonyolult koreográfiájú táncba kezdett. Luna szíve majd' kiugrott a helyéről. Az ember nem minden nap láthat egy élő, násztáncot lejtő Holdborjút - becsesebb nevén Mooncalfot.
 
Pár másodperce múlva halk motozkálásra lett figyelmes. Nemsokára megpillantotta a zaj forrását - a fűben valami nagy és bundás közelített a Holdborjúhoz. Lunában azonnal feltámadtak anyai ösztönei, és védelmezően ő is megindult a kis lény felé, hogyha a helyzet úgy kívánja, rávethesse magát, testével megóvja azt.
De mikor már épphogy csak egy méterre volt a Mooncalftól, meggondolta magát - mégse lenne helyes megzavarni a kis bestiát, hiszen olyan szép így, a maga módján... Szóval hősnőnk eldöntötte, hogy alkalomadtán inkább majd a támadóra veti rá magát, bármekkora veszélyt jelent is. Terve nemsokára életbe is lépett, mikor a nagy és szőrős valami a Holdborjú fölé hajolt. Luna azonnal kapcsolt, s mint egy elfogult oroszlán vetette rá magát a merénylőre.

Nagy meglepetésére a leterített feljajdult. A lány megijedt a hirtelen zajtól, nem akarta szem elől téveszteni védencét. De úgy látszott, a Mooncalf semmit sem érzékelt most a körülötte forgó eseményekből, egyfajta transzba esett. Luna megkönnyebbült, majd ismét az alatta fekvő valamire összpontosította figyelmét. Úgy tűnt, a zaklatón a bunda csak álca, mert a leányzó egy fiatal férfit vélt benne felismerni. A férfin hasonló szemüveg volt, mint Lunán, furcsa, összekarmolt arca volt, melyen már rég járhatott borotva. Luna összeszedte minden bátorságát, majd megszólította a férfit:

 - Ki vagy te?
 - Ezt én is kérdezhetném... - felelte gúnyosan az ismeretlen.
Luna arcára kiült a tőle megszokott bágyadt mosoly.
 - Szerintem nem vagy olyan helyzetben, hogy viccelődj - mondta a lány szórakozottan. Mivel a férfi hasán ült, úgy gondolta, előnyben van.
 - Tényleg? - kérdezte a másik, majd egy mozdulatsorral megfordította a testpozíciót - most ő térdelt a lány fölött. - A nevem Rolf, a minisztériumnak dolgozom, varázslény-kutató vagyok - mutatkozott be szép illedelmesen. - Most te jössz.
 - Luna vagyok - felelte könnyedén. Most, hogy rájött, a merénylő nem vérszomjas bestia, már könnyedén csevegett a férfival. - A Hírverő főszerkesztője vagyok.

Rolf döbbenten kászálódott le Lunáról, arcára hatalmas vigyor ült ki, majd lelkesen rázendített:
 - Komolyan? Te jó ég, imádom azt az újságot! Óriási rajongód vagyok, az a részletes beszámoló a Mantikórról, máig nem értem, hogy volt annyi bátorságod... - Luna vállat vont.
 - Örülök, hogy... - kezdte, de valami megszakította mondókája befejezésében.

A Holdborjú furcsa, mély hangú énekbe kezdett valami érthetetlen nyelven, egyfajta ritmust adva táncának. Luna és Rolf, mintha parancsot kaptak volna álltak fel és kezdték dúdolni a dallamot. Egyzserre csak megölelték egymást, majd úgy kezdtek andalogni a furcsa dallamot dúdolva. Úgy éreztek, soha ennél boldogabbak nem voltak még, s szerelmük most teljesedett ki igazán - pedig csak alig öt perce ismerték egymást.

Tudni illik ugyanis, hogy ez a bizonyos Mooncalf egyfajta csúnya Cupidó teliholdas éjféleken. Ha egy pár (lehet az házaspár, idegen nő és férfi) egyszerre vannak egy helyen éjfélkor - a tánca és éneke közben - a Holdborjúval, akkor örökre egymásba szeretnek. Merthogy ez a bizonyos tánc egy úgynevezett násztánc, ami képes manipulálni az emberek érzelmeit.

Luna és Rolf azóta boldogan élnek, együtt mennek felfedezőútra, a Hírverő azóta világsiker, és nem múlik el nap úgy, hogy legalább tízszer ne mondanák egymásnak: szeretlek.