Ruby:

Győztünk. Kemény volt, rengeteg edzésbe, számtalan órába került, és elmondhatatlanul rossz volt a fagyos hidegben odakint röpködni, de megcsináltuk. Véghezvittük, amit szerettünk volna: megnyertük a meccset, a Mardekár ellen. Most utoljára. Bizony valóban volt a legutolsó alkalom, hogy a zöld talárosok ellen játszhattunk, és sikert arattunk! Ha tavasszal a Hollóhátat is legyőzzük, akkor miénk a kupa. De ez egyelőre még csak szép ábránd…

A győzelem mindenkit extázisba ejtett. Az egész klubhelyiség őrjöng, és tombol. Természetesen jó griffendélesekhez híven kitört a buli a siker megünneplésére. Van itt minden: étel, ital (nem kevés alkohol természetesen), hangos zene, táncoló párok… Rengeteg részeg van itt. Sosem fogom megérteni a kortársaimat, hogy miért kell több üvegnyi alkoholtartalmú innivalót elfogyasztaniuk ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Engem kifejezetten feszélyez, ha iszom. Ezért nem is szoktam egy-két vajsörnél többet fogyasztani. Egyszerűen undorítónak találom, ha valaki annyira részeg, hogy hánynia kell. És nem csak a fiúk csinálják: a lányok is mértéktelenül vedelnek. Pedig a becsípett lányok, akik olyan állapotban vannak, hogy végül már önmagukról sem tudnak, igazán közönségesnek és olcsónak hatnak. Lehet, hogy rossz társaságban vagyok: Sirius, a legjobb barátom a fő alkoholista: ma este is legalább három üveg lángnyelv-whiskyt tett a magáévá. Hiába győzködöm, mint barátja és csapatkapitánya, hogy ne tegye, nem érdekli a véleményem. Aztán ott van Remus barátom is: alkalom adtán ő is tudja, hogy hogyan kell a pohár fenekére nézni. No meg Peter: ő mindenben Siriust utánozza (Tapmancs legnagyobb bánatára), tehát megtanulta, hogy ha buli van, akkor pia is van. Nem értek velük egyet. Meg azzal a több száz diákkal, akik most alkoholmámoros állapotban ropják mugli slágerekre.

Én józan vagyok. Ittam három üveg vajsört, de ettől egy átlagembernek nincsen semmi baja. Rajtam kívül azt hiszem, csupán egyetlen ember van, aki tudja, hogy hogyan legyen mértékletes: őt pedig jelenleg éppen a karomban tartom.

Egyik kezem a derekán, a másik kicsit feljebb, a lapockáin nyugszik, míg ő átkarolja a vállamat. Közel áll hozzám. Nagyon közel. Teste nekifeszül az enyémnek, fejét a vállamra hajtja, érzem hűvös homlokát vállamon, míg egy-két játékos tincs csiklandozza az arcomat. Érzem édes illatát, míg ő ölel, mintha nem lenne holnap. Törékeny testét nem merem nagyon megszorítani. Olyan, mintha egy porcelánbaba lenne a karjaim között: félek, hogy eltöröm. De nem akarom lazára se fogni az ölelést: nehogy elszálljon, mint egy pillangó.

Érzem, irigyelt ember vagyok. Ahogy a kezemet még feljebb csúsztatom, és végül a feje búbján nyugtatom, látom, hogy hányan tekintenek rám féltékeny, gyilkos pillantásokkal. Ha szemmel lehetne ölni, már rég nem itt lassúznék ezzel a fehér liliommal a karjaimban. Tudom, hogy szerencsés vagyok. Hogy pont én… Ő a legtökéletesebb lány a világon: maga a megtestesült szépség, jóság, kifinomultság, nőiesség… Sosem akarom elereszteni. Azt szeretném, hogy örökre az enyém maradjon. Hogy az idők végezetéig így maradjunk: átölelve egymást.

Lassan ringatózunk a lágy dallamra. Olyan szorosan bújik hozzám. Megeresztek egy bátortalan puszit a hajára… Soha életemben nem voltam ilyen izgatott. A gyomrom tele pillangókkal, a tenyereim akárcsak a jégcsap, a lábaimban is enyhe remegés. Sosem fogom elfelejteni ezt az estét, ezt a percet. Hogy a karjaimban tarthattam és ölelhettem azt, akit a legjobban szeretek a világon.

Rám néz gyönyörű, csillogó, zöld szemeivel, megereszt egy halvány mosolyt felém. Én veszem a bátorságot, hogy egy apró sóhaj kíséretében csókot leheljek a homlokára, és, ha lehet, még közelebb húzzam magamhoz. Fejét visszahajtja a vállamra, és érzem, hogy belemosolyog a vállamba. Még szorosabban ölel. Boldog vagyok. Legszívesebben felkapnám az ölembe, és körbeugrálnám vele a helyiséget. Ezekre a percekre nagypapa koromban is emlékezni fogok, érzem. Talán, amikor majd a hintaszékemben ücsörgök, pont ő fogja a kezemet fogni…

Ma minden más. Már semmi sem a régi. Ma minden szép. És tudom, hogy már nem sok kell, hogy a kicsi tündér örökre az enyém legyen…