Ruby:

Dory és Bonnie aggodalmas pillantásokat váltott, s mindketten egyre csak az ajtót bámulták. Szemmel láthatóan vártak valamire, ami nem igazán akart bekövetkezni. Idegesen tekingettek a faliórára, mely már fél tizenkettőt mutatott. Egyedül voltak a szobában, a többiek mind Jesst és Remust keresték. Ők ketten azért kellett, hogy ottmaradjanak, mert ha az eltűntnek nyilvánítottak esetleg észrevétlenül keverednek haza, akkor kellett valaki, aki értesíti a többieket. A fiúk közül Peter maradt hátra, akinek köztudottan nehezére esett a keresgélés – mindenki meg volt győződve róla, hogy ő csak problémákat okozna.

- Már olyan régen nem jelentett senki – húzta el a száját Dory. – Nem kellene rájuk írni?
- Minek? Már vagy hatszor írtam nekik, mégsem válaszolnak – morogta Bonnie, majd meglobogtatott egy pergament, amelyen jól látszottak még a mondatok, melyeket ő ráírt. Ez James és Sirius találmánya volt, egy úgynevezett TÍP, azaz TávÍróPergamen, aminek a működési elve igencsak hasonlított a dupla-trió tagjai által használt chatéhez. Csak ehhez nem kellett sem internet, sem pedig áram, sőt, még hordozható is volt. Az egyedüli hátránya csak az volt, hogy nem volt könnyű észrevenni, ha valaki ír a másiknak, mivel nem jelzett. No, meg aki fiúkkal levelezik, annak számolnia kell a ronda külalakkal is...
- Nézd, Lye válaszolt! – derült fel Dory arca.

Hahó, mindenki! Meguntam a bújócskát, szóltam Fricsnek, hogy két diákunk eltűnt. Képzeljétek el, nem is akart fellógatni a lábujjamnál fogva, sőt, még McGalagonyhoz is elvitt. A tanárnő azonnal intézkedett és segítséget ígért nekünk, emellett mindenkinek adott engedélyt a folyosókon való keresésre. Nocsak, úgy tűnik, nem veszi félvállról a tanulók eltűnését... A második emeleten folytatom a keresést. Jelezzetek vissza! Lye

Itt James, vettem! Találkoztam Nickkel, ő is beszállt a keresésbe. Viszont Frics nagyon csúnya dolgokat morgott, mikor legutóbb láttam, szóval nem kellene olyan kellemeset csalódnod benne...

- Ez jellemzően James – forgatta meg a szemét Bonnie. – Nem értem, mi baja azzal a fickóval, mikor őt nem is szokta zaklatni.

Szerintem jobban járnátok, ha nem a gondnok ügyes-bajos dolgait tárgyalnátok ki. Ha nem tűnt volna fel, holnap telihold van, Remus pedig nincs sehol. Ebből még komoly baj lehet. Tudjátok, hogy ilyenkor előfordul néha, hogy rosszul van, vagy valami ilyesmi... Peter

Peternek igaza van, pajtás! Én a hetedik emeleten vagyok, találkoztam egy másodéves kislánnyal, aki azt állítja, hogy látta őket a birtokon császkálni, mikor a kastélyba jött. Valakinek nem kellene odakint is körülnéznie? Sirius voltam.

Nem mehetnénk végre mi is? Bonnie és Dory

A lányok izgatottan várták a választ, tekintve, hogy már semmi kedvük nem volt a szoban kuksolni, miközben barátaik az iskola területén lavíroznak. Aggódtak egy kicsit, mert nem tudták elképzelni, hová tűnhetett Jess és Remus, abban viszont biztosak voltak, hogy a vonatról való leszálláskor még látták őket. Azaz csak a lányt, de evidensen Remusnak is vele kellett lennie, hiszen süt róluk, hogy nem hagynák el egymás társaságát, ha egy mód van rá.
Hosszú percekig nem jelent meg új üzenet, majd végül James engedélyezte a kutatáshoz való csatlakozásukat, Petert pedig lerendelte a klubhelyiségbe őrködni. A lányok olyan gyorsan vágtattak ki az ajtón, hogy fel is döntötték szegény fiút, aki éppen a neki kijelölt posztra igyekezett. Egy gyors bocsánatkérés után már el is hagyták a tornyot, s egyenesen az udvar felé vették az irányt.

Úgy gondolták, hogy a lehető legnagyobb területre kell menniük, hiszen ott minden segítő kézre szükség van. Közben árgus szemekkel lesték a többiek jelentéseit, de ők maguk nem igazán tudtak miről beszámolni. Csupán a nagy, sötét semmit látták maguk előtt, az pedig nem igazán segített rajtuk. Már éppen fordultak volna vissza, mikor egy velőt rázó sikolyt hallottak a közelből.

- Ez lehet, hogy... – kezdte Dory, majd azonnal nekilátott, hogy tájékoztassa a többieket. Bonnie eközben tettre készen előreszegezte pálcáját, s megindult a hang irányába, nyomában barátnőjével. – Sirius azt írta, hogy kijön megnézni, mi folyik itt.
- Ez nem Jess volt.
- Akkor ki?

- Fogalmam sincs, de nekem ez az egész gyanús. Szerintem van itt valami, amivel nem számoltunk. Viszont először jobban tennénk, ha megnéznénk, ki sikított.
Dory bólintott, majd ő is maga elé tartotta pálcáját, készen arra, hogy ha kell, akkor meg tudja védeni magát. A hang ismét felcsendült, ezúttal inkább kétségbeesett sírás formájában, ami arra ösztökélte a felmentő sereget, hogy gyorsítson a tempón. Legnagyobb meglepetésükre a fúriafűz felől hallották a segélykérést, pont abból az irányból, ahonnét a legkevésbé számítottak rá.

Futottak, ahogy csak a lábuk bírta, mert tudták, hogy az a fa nem épp a jámbor természetéről volt híres. Kimondottan agresszív teremtés volt, aki kegyetlenül ütlegelte azokat, akik a közelébe mentek. A lányok mellett hirtelen egy fekete kutya suhant el, ezzel cseppet megrémisztve őket. Szerencsére nem voltak kimondottan szívbajos típusok, így viszonylag hamar nyugtázták, hogy az idősebbik Black fiú csatlakozott a mentőakcióhoz. Ahogyan az állatot követték, egyre élesebben rajzolódtak ki előttük a szín körvonalai.

A fa előtt egy ájult, szőke hajú fiú feküdt, akinek a fejéből szép lassan csordogált a piros vér, mellette pedig egy sötétbarna hajú kislány térdelt. Sirius egy ügyes ugrással ott termett és megragadta a gyerek grabancát (persze csak a ruhája nyakát), majd kimenekítette a veszélyes körzetből. Ezután eltűnt a bozótban, s mikor ismét megjelent, már emberi alakjában villogott. Ismét a fúriafűz felé vette az irányt, ugyanis feltett szándéka volt, hogy megmentse a másik áldozatot is.

Dory eközben a reszkető kislányhoz szaladt, hogy megnyugtathassa. Amikor letérdelt mellé, lassan és óvatosan a vállára tette a kezét, ezzel igyekezvén csitítani őt. Bonnie ezalatt jobban szemügyre vette a helyzetet és a jelenet résztvevőit. Megállapította, hogy mindkét ismeretlen külföldről kellett, hogy érkezzen. A fiúnak ugyanis szőke haja ellenére húzott szeme volt, a kislánynak pedig nap barnította bőre.

- Mi a neved? – fordult végül a barátnője által pártolt aprósághoz.
- Giulia Giotto – hüppögte.
- Te is külföldi vagy? – kérdezte barátságosan Dory.
- Nem értem. Nem beszélek jól még angol. Én csak tizenegy éves, most idejöttem család Anglia.

- Tehát tényleg külföldi – bólintott elégedetten Bonnie. Magában próbált megfogalmazni néhány egyszerű és érthető kérdést, amellyel remélhetőleg ők is előrébb jutnak, s a kislány is megbirkózik. – Melyik házba jársz?
- London Abszolút tizenkettő.
- Griffendél, Hollóhát, Hugrabug vagy Mardekár? – sietett barátnője segítségére Dory. Biccentett, hogy majd ő elintézi a feltételezhetőleg olasz származású elsős kikérdezését. Még futólag vetett egy pillantást a pergamenjére, melyen épp akkor rajzolódott ki néhány tintapaca. Megcsóválta fejét, és magában bosszankodott egy sort, amiért valaki nem tud vigyázni a tintájával.

Sirius közben sikeresen biztonságos helyre vonszolta az alélt fiút, majd nekilátott, hogy felkeltse. Mivel nem volt jártas az ilyesmiben, nem igazán sikerült eredményt kicsikarni a dologból, s bosszankodva engedett utat a felé közeledő Bonnie-nak. A lány vett egy mély levegőt és hirtelen egy óriási pofont adott az előtte fekvőnek, amitől az menten ébredezni kezdett. Sirius Black el volt képedve, pedig őt aztán szinte semmivel nem lehetett lenyűgözni. Egyre inkább kezdett attól tartani, hogy szíve véglegesen ennek a lánynak a karmai közt fog sínylődni.

- Jól vagy, haver? – fordult inkább a kótyagos srác felé. – Mi történt?
- Egy osztálytársam rendelt ide – morogta bosszúsan. – Azt mondta, hogy van egy különleges robbanóanyaga, amit szerettem volna megvizsgálni. De sehol nem láttam őt, így inkább sétáltam egyet, hátha csak késik. A fa alatt láttam egy kislányt, akit aztán a fa le akart csapni. Megpróbáltam segíteni, de nem ment, már nem emlékszem másra.

Bonnie megjegyezte magában, hogy a fiú angolja már fényévekkel jobb, mint Giuliáé, habár még mindig kicsit vontatottan beszél csak. Hiányolta az átvezetéseket és a finomításokat, amelyeket ő és barátnői még az iskolába kerülésük előtti nyáron annyit gyakoroltak. Viszont ismét beigazolódott egy következtetése, mégpedig az, amelyik szerint újabb idegennel találkoztak. Rövid faggatózás után mindannyian feltápászkodtak a földről, de csak tanácstalanul meredtek maguk elé. Végül ismét Bonnie vette át a parancsnokságot.

- Dory, felvinnéd őket a gyengélkedőre? A legutóbbi jelentés szerint Suzy arrafelé van valahol, hívd le őt is ide!
- Rendben. Gyertek! – mosolygott a lány az agresszív fa két áldozatára. Azok természetesen szó nélkül követték őt.

- Eseménydús éjszaka – jegyezte meg Sirius a haját kisöpörve a szeméből. – Ezeknek is pont most kellett bajba kerülni...
- Nem véletlen – sóhajtott fel Bonnie.
- Mire gondolsz?

- Nem tudunk sokat ezekről a diákokról, mert nem tudnak jól angolul. Az esetet sem tudták pontosan ábrázolni, legalábbis szerintem. Giulia hugrabugos, méghozzá elsős, tehát fogalmunk sincs, hogy mit kereshetett itt éjnek évadján. Deidara hatodéves, de ami nyugtalanít, az az, hogy mardekáros. Nem tudom, miért akart minket azzal a robbanóanyagos mesével etetni. Viszont ha összerakjuk... Mennyi esélye van annak, hogy két ilyen pont most fusson össze? És annak, hogy egy mardekáros megmentsen egy hugrabugost, akit még soha életében nem látott?

- Még mindig nem értem, hogy mire akarsz kilyukadni – húzta el a száját Sirius.
- Csak arra, hogy valakinek érdekében állhatott őket idecsalni. És ez a valaki minden bizonnyal tudta, hogy Jess és Remus nincsenek a kastélyban. Elképzelhető, hogy az illető ki akarta használni a fúriafüzet, a tudatlan külföldieket és azt, hogy a közelben egy vérfarkas ólálkodik.

A fiú egyáltalán nem értette a halvány célozgatásokat, de azért igyekezett úgy tenni, mintha tisztában volna minden egyes részlettel. Ám hiába bólogatott, hiába vágott mindent tudó arcot, Bonnie-t nem tudta megtéveszteni. A lány egy hatalmas sóhaj kíséretében elővette a TÍPjét és böngészni kezdte az eseményeket. Suzy és Dory kénytelenek voltak a gyengélkedőn maradni még egy kicsit, mert amikor odaértek, Hóborc a fejükre zúdított egy keléskeltő bájitalt. James és Lye pedig társultak, mert meg kellett menteniük Regulust egy mardekáros bandától.

Sirius magában szidta öccsét, amiért éppen a veszélyes zónában akart kutakodni. Rubyról viszont semmi hírük nem volt, a lány már legalább másfél órája nem volt elérhető, semmiféle üzenetre nem reagált. Persze nem aggódtak miatta, hiszen őt ismerve biztosak voltak benne, hogy megint egy vécében aludt el vagy szimplán csak a pergamenjét hagyta el valahol.

- Elmondom világosan és érthetően – fogott bele ismét a magyarázatba Bonnie, miután lefirkantott egy rövid helyzetjelentést. – Valaki, aki tisztában van azzal, hogy Remus vérfarkas és tudja, hogy a fúriafűzön át jut el a szellemszállásba... Valaki ilyen idecsalta ezt a két gyanútlan diákot. Azért pont őket, mert a félős kislány és a mardekáros biztosan nem tartja magában, ha vérfarkassal találkozik. Az egyetlen, aki rosszat akarhat Remusnak és aki tud a dologról... az Piton. Egészen biztos vagyok benne, hogy ő művelt valamit Jessékkel, hogy ne tudjanak időben megérkezni a kastélyba, mi pedig a nagy felfordulás miatt ne gyanakodjunk a cselre.

- Gondolod, hogy ezt Piton tervelte ki?
- Nincs más lehetőség... Persze nyugodtan lehetne valaki közülünk is, legalábbis ő remélte, hogy majd ezt hisszük. De elkövetett egy óriási bakit. Elszámolta magát, és nem holnapra, hanem mára tette a holdtöltét.
Tovább már nem fejtegethette elméletét, ugyanis észrevette, hogy James keze írásával egy újabb üzenet rajzolódik ki a pergamenen.

Mindenki! Visszavonuló van, a klubhelyiségben találkozunk. McGalagony kiderítette, hogy Jess és Remus a vonaton ragadtak, majd csak reggel jönnek vissza valamikor. Viszont van itt még valami, amit meg kell beszélnünk. Valaki leütötte és megkötözte Rubyt, Andy találta meg a mardekárosok emeletétől nem messze...