|
Éjszakai kimenő - avagy inkább kilógó?
Ruby 2010.04.21. 20:34
Amikor az ajtó már teljesen nyitva volt, a lány látott megvillanni egy aranybarna szempárt, s ezután már nem tudott megmozdulni. Egy rémült sikoly tört fel a torkából és rázta meg az éjszaka csendjét. De nem hallotta senki – egyedül volt a szempár tulajdonosával…
Az alak közeledett felé, de ő még sokáig nem tudta hova tenni. Amikor azonban az ablakon beszűrődő holdfény megvilágította egy pillanatra az arcát, a lányba rögtön beléhasított a felismerés. A félelme azon nyomban elillant, s dühnek, értetlenkedésnek és bosszankodásnak adta át a helyét.
- Mégis miért kell a frászt hozni másokra?! – dörrent rá sértődötten Ruby a tőle immár alig három lépésnyire állóra. Ismét eszébe jutott, hogy amikor legutóbb ebben a mosdóban ébredt, ugyanez a személy volt az első, akivel találkozott. Akkor viszont sokkal kevésbé volt antipatikus, mint most – jegyezte meg magában.
- Már megbocsáss, de semmi keresnivalód itt – jelentette ki az alak úgy, mintha meg sem hallotta volna a sikolyt és az utána következő panaszt. – Te nem vagy mardekáros, tehát ha elkapnak, akkor minimum húsz pontot levonnak a szabályszegésedért. De jobb esetben ki is csaphatnak…
- Álmodik a nyomor, King – forgatta meg a szemét a lány, majd módszeresen kikerülte az útjában állót. Éppen kilépett volna az ajtón, amikor egy rántást érzett a karján, s a következő pillanatban egy meglehetősen fájdalmas eséssel a földre zuhant. Már el sem csodálkozott azon, hogy mardekáros évfolyamtársa kényszerítette ebbe a helyzetbe, ám annál jobban meglepődött azon, hogy egy tenyér tapadt a szájára.
A következő pillanatban arra eszmélt, hogy tulajdonképpen Edward King szorosan magához öleli, ezzel meggátolva őt a távozásban. Nem tudta mire vélni a különös reakciót, de nem mert megszólalni, mikor látta, hogy a fiú feszült figyelemmel bámulta a félig nyitott ajtót. Ahogy Ruby is abbahagyta a mocorgást, már ő is hallotta a hangokat, amelyek odakintről szűrődtek be. Néhány számára ismeretlen mardekáros lány lopakodott ki a klubhelyiségükből, miközben mindannyian a körülöttük lévő terepet pásztázták.
- Én akkor is hallottam valamit abból a vécéből! – erőszakoskodott az egyik, de társai csak leintették.
- Menj és zárd be, ha attól megnyugszik a lelkecskéd – vonta meg a vállát egy másik gúnyosan, de az előbbi szó nélkül engedelmeskedett neki.
Rubyék adrenalin szintje egy másodperc alatt a magasba szökött, ahogy meghallották a közeledő léptek zaját. A lány érezte, hogy az őt szorító kezek is remegni kezdtek egy kissé, s ettől ő még jobban megrémült. Elvégre ő egy griffendéles volt, akinek nem lett volna szabad ebben a körletben tartózkodnia, legalábbis takarodó után egészen biztos nem.
Legnagyobb megkönnyebbülésükre a távozni készülő leányzó csak gyorsan becsukta az ajtót, nem nézett be a mosdóba, melynek kövén ők ültek. A felszabadultság érzése azonban nem tarthatott sokáig, mert hamarosan kattant a zár, ők pedig bent ragadtak – ráadásul mindketten nagyon jól tudták, hogy ezt a varázslatot nem lehet belülről feloldani…
*****
A Dupla-trió tagjai ezúttal is kisebb csapatokra váltak szét – természetesen a Tekergőket is magukkal hozták a kiruccanásra. Mindenkinek a zsebében ott lapult a TÍP és a penna is a pálca mellett, de még így sem mertek egyéni akcióba kezdeni.
Rubyt nem várták meg, hiszen a lány már túl régóta volt távol. Csak abban bíztak, hogy barátnőjük ezúttal nem került bajba.
Lye magára vállalta a klubhelyiség megfigyelését, amihez James titokban kölcsönadta neki a láthatatlanná tévő köpenyét. A lány egyenesen a kandallóval szemben telepedett le, ahol is kiteregette pergamenjeit – amiből volt neki néhány.
Többek közt a TÍPjét is jól látható helyre rakta, hogy mindent jegyzetelni tudjon, amit barátai negyedórás jelentéseiből fontosnak tart. Mert megegyeztek, hogy minden csapat tizenöt percenként helyzetleírást küld neki, persze nem egyszerre, hanem mindenki a neki megszabott ütemben.
Ezen kívül az asztalon hevertek az legutóbbi eset időpontjai, a gyanús személyek adatai és a rövid nyomozás eredményei is.
Persze azonnal elkezdett egy új időlistát is, reménykedve abban, hogy ha valami megmagyarázhatatlannak tűnő fordulat következne be, akkor mégis lenne valamilyen kiindulási pontjuk. Hosszas várakozás után végre valami mocorgást hallott a hálókörletek felől, s izgatottan pillantott az órára. Az fél tizenkettőt mutatott, ami meg is magyarázta a klubhelyiség kihaltságát – a diákok többsége már tízkor visszavonult pihenni, de fél tizenegyre már senki nem leledzett a közös nappaliban.
Natalye feszült figyelemmel várta az elkövetkezendő történéseket, de csalódottan vette tudomásul, hogy senki gyanús nem jelent meg. Csak Emily White szenvedett álmatlanságban, ő somfordált le a lányok hálókörletéből. Lye csak azt furcsállta, hogy nem pizsamában érkezett, hanem rendes, hétköznapi farmerben és pulóverben. Már kezdett aggódni, hogy ha a lány bevackolja magát az egyik fotelbe olvasni, akkor az ő zavartalan munkájának lőttek, mikor ajtónyitódást majd csukódást hallott.
Döbbenten vette tudomásul, hogy Emily nemes egyszerűséggel felrúgta a szabályokat és takarodó után kiment a toronyból. Csak egy pillanatig tartott a hitetlenkedés, utána fogta magát és gondosan lefirkantotta a dátumot és az eseményt. Alig tette le a pennát, ismét megjelent valaki – ezúttal a fiúk hálószobái felől.
Az új jövevény nem más volt, mint a szintén éber és útrakész Andy Down, aki még annyit se totojázott, mint az előbb a magyar lány. Egyenesen a portré felé vette az irányt és villámgyorsan eltűnt Natalye látóköréből, aki azonnal feljegyezte távozásának időpontját. Rövid töprengés után úgy érezte, hogy egyre jobban összeállt számára a kép, ami egyáltalán nem volt olyan rózsás, mint amilyennek szerette volna.
Végül is mit tudunk Andy Downról? Semmit. Semmit az ég világon. Már a megjelenése is meglehetősen furcsa körülmények között történt, ezt még Dumbledore sem tagadta le. Tény, hogy a fiút az égvilágon semmi nem érdekli, ami az iskolával kapcsolatos, az órákra is csak azért jár be, hogy ne csapják ki. Ezen kívül állandón a gondnokkal balhézik, mert az nem hagyja, hogy a kétes üzelmeit büntetlenül folytassa. Folyamatosan eltűnik, Suzy nem tudta őt követni, és még éjszakánként is mindig kijár. Nem tudjuk hol tölti az idejét, sem azt, hogy kivel. Nem barátkozik senkivel az órákban és szünetekben.
Ez tehát a titok nyitja. Mennyi ugyanis a valószínűsége annak, hogy valaki teljesen véletlenül keveredjen oda, ahol forró a talaj? Ugyan, semmi! Ha minden igaz, akkor Andy Down az a bizonyos újonc, akiről Pitonék beszéltek odakint a pályán. Ez pedig azt jelenti, hogy ő ütötte le Rubyt, majd utána ő hozta fel hozzánk. Ezekből az következik, hogy Andy a halálfalók közé tartozik. Sőt, szerintem az sem lehetetlen, hogy már eredetileg sem volt ártatlan és egyenesen Voldemort küldte az iskolába, hogy segítse az itteni tanoncait. Egy biztos: már megvan az egyik – talán a legfőbb – cselszövő…
*****
Remus minden saroknál megállt körbenézni, míg a vele tartó Jess türelmesen megvárta, amíg a fiú szabad utat nem engedett neki. Fogalmuk sem volt, merre keressék a híres mardekáros gyülekezetet, de nem is bánták – végre volt egy kis idejük a kriminális események összegzésére. Mivel ők ketten nem vettek részt az előző akcióban, nem tudtak tapasztalatokra alapozva nyilatkozni egy-egy mozzanatról.
Egymás társaságában nem érezték magukat tudatlannak vagy éppen rosszul informáltnak, így mindenféle taktikai megbeszélést szerencsésebb volt egymás között is megvitatniuk.
- Nem tudom, hogy pontosan mit keresünk – csóválta meg a fejét Jess.
- Én meg azt nem tudom, hogy miért keressük egyáltalán – húzta el a száját Remus.
- Ezt meg hogy érted?
- Nekünk semmi közünk ehhez az egészhez. Mármint nem nekünk kettőnknek, félre ne érts! – intette le barátnőjét, mikor látta, hogy meg akar szólalni. – Megértem, hogy mindenki ideges a sok félreértés és Ruby miatt, de ez akkor is túlzás. Komolyan mondom, hogy a mugli detektívregények írói nem rendelkeznek olyan színes fantáziával, mint Natalye. Az összefüggései tényleg logikusnak tűnnek, az okfejtések pedig helyesnek, de akkor sem hiszem, hogy ilyen komoly a helyzet. Csak épp így jött ki a dolog, Ruby és a két külföldi rosszkor volt rossz helyen és ennyi, nem több.
- De mi van, ha tévedsz? – vetette fel várakozó pillantások közepette Jess, mire a fiú megállt egy pillanatra. – Mi van akkor, ha mindaz, amit Lye és a többiek összeraktak, helyes? Ha nem mi, akkor mégis ki jár utána a dolgoknak, Remus?
- Rendben – sóhajtott fel megadóan. – Lehet, hogy igazatok van. De akárhogy is legyen, ez a felhajtás akkor is túlzás. Ha valóban van is valamilyen szervezete az iskolában a halálfalóknak és neki, márpedig van, akkor sincs semmi közünk a dolgaikhoz. Nem közvetlenül ránk mértek csapást, meg egyébként senki másra sem. Nem kellene velük foglalkoznunk.
Jessnek már a nyelve hegyén volt egy bizonytalan tiltakozó szó, mikor hirtelen elviselhetetlen álmosság tört rá. Meg kellett kapaszkodnia a fiú karjában, hogy el ne dőljön, ám minden jel arra mutatott, hogy a fiú szintúgy kétséges támasznak bizonyult. Hamarosan mindketten egy eldugott folyosó végében kuporogva szenderegtek, míg valaki elégedetten távolodott el tőlük.
*****
Bonnie ezúttal nagyon is elégedett volt a csapatok elosztásával. Kivételesen nem más, mint a híres-hírhedt Sirius Black volt a partnere. A falhoz és egymáshoz lapulva közlekedtek a sötét folyosókon, nem akarták megkockáztatni a lebukást.
- Te, Sirius… - szólalt meg végül a lány kissé zavartan, mikor már hosszú ideje ugyanazokat a képeket és páncélokat látták csak.
- Igen?
- Neked nincs olyan érzésed, hogy valami nincs rendben?
- Már hogyne lenne! – forgatta meg a szemét a fiú. – A mardekárosok terveznek valamit, tehát eleve semmi sincs rendben!
Bonnie egy darabig csak nézte a mellette hirtelen zaklatottá vált fiút, majd mikor az nem higgadt le, úgy döntött, ideje volna véget vetni a feszült hangulatnak.
Óvatosan barátja vállára tette a kezét, remélve, hogy a fiú nem érti félre eme gesztusát. Sirius lassan felemelte a pillantását és a lány szemébe nézett.
- Jól van, abbahagyom – sóhajtott fel végül. – De ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok miatta marhára ideges.
- Miért? Mi bánt ennyire? – kérdezte Bonnie, miközben megállította a tekergőt, s próbált megnyugtatóan végigsimítani a hátán.
Mivel azonban ez természetéből adódóan nem igazán sikerült, inkább felhagyott a romantikus női karakterek utánzásával. Helyette határozottan közelebb húzódott Siriushoz, s már annak leheletét is érezte a bőrén.
- Sirius! – sürgette őt türelmetlenül.
- Nem akarom megint elveszíteni az öcsémet – bökte ki savanyúan a fiú, miközben elfordította a fejét. A keze ökölbe szorult, ahogyan tovább beszélt. – De nem csak miatta van… Ezek egyre csak terjeszkednek, egyre többen értenek egyet Tudjukki eszméivel. Köztük van a családom is; anyám pedig kitűnően tudja befolyásolni Reget, szóval ha ő magától nem is akarna beállni, lenne, aki rávegye.
Bonnie-nak már a száján volt, hogy majd Suzy megfékezi a fiút, ha ilyesmire kényszerítené magát, de még idejében összezárta ajkait. Nem akarta felemlegetni, hogy tulajdonképpen az ifjú Blacket eggyel kevesebb kötelék tartja a jók oldalán, mint fél évvel azelőtt.
Végül úgy döntött, nincs értelme tovább faggatnia barátját, így hátrébb lépett tőle. Erre Sirius visszafordította rá a pillantását, s egy csüggedt fejrázás kíséretében vállat vont.
Egy pillanatig azt hitte, ez lesz az a pillanat, amikor végre léphet. De ő sikeresen elszúrta az időzítést – ami nélkül ő soha nem kezdene ki lánnyal.
Végül úgy döntött, ideje indulniuk, ha valaha is meg akarják találni azt a bizonyos helyet, ahol az ellenséges banda gyülekezni szokott.
- Hová, hová? – csendült egy energikus hang közvetlenül előttük. Mindketten a szívükhöz kaptak a hirtelen rémülettől. A következő pillanatban egy fáklya megvilágította gondnokuk fiatal, jóvágású arcát. Érezték, hogy ők aznap este már nem mennek sehová – maximum az igazgatóiba…
*****
Dory szokásától eltérően ezúttal nem William Hestings kapitány úrral vitatkozott hangosan. Hanem annak legalább annyira egoista és borzalmas helyettesével, James Potterrel – akivel ugyanis közösen keresték a mardekárosok búvóhelyét.
- Te fogd be! – kiabált magából kikelve a lány. – Nem értem, miért kell neked állandóan védened azt a tökfilkót!
- Csak emlékeztetlek, hogy szerinted igenis jóképű az a tökfilkó, kedves Dory – felelte nyugodt hangon James.
- Teszek rá egy kalappal, hogy hogy néz ki!
- Nekem nem úgy tűnik. Szerintem teljesen belé vagy habarodva…
A lány ezt már nem tűrhette ölbe tett kézzel. Nem, sokkal hatásosabbnak találta, ha betöri barátja orrát. A probléma csak az volt, hogy ezt valóban meg is tette, így hamarosan hatalmas vértócsákat hagytak mindenfelé, amerre jártak.
- Jaj, James! Hogy tudsz ennyit vérezni! Rosszabb vagy, mint egy menstruáló lány, de komolyan – forgatta meg a szemét, de belül kezdett ideges lenni.
A végén kiderült, hogy nem is alaptalanul aggódott – James egyre sápadtabb lett a vérveszteség miatt. Fogalma sem volt, hogyan történhetett ez így, hiszen nem ütött túl nagyot, ráadásul még nem hallott olyasmiről, hogy egy egyszerű orrtörtében elvérzett volna akárki is.
A helyzet azonban rosszabb volt, így nem siklott el csak úgy fölötte. Kénytelen-kelletlen, de feltámogatta a fiút a gyengélkedőre.
Bánta ugyan az akcióból való kilépést, de az vigasztalta, hogy a többiek még szabadon keresték az ellenséget. Amíg zavartan hallgatta végég a javasasszony pampogását, a gondolatai egyre csak visszakanyarodtak a nem rég elhangzottakhoz.
Szerintem teljesen belé vagy habarodva…
Megrázta a fejét, ezzel jelezve, hogy barátjának nem lehetett igaza. És ha mégis? Te jó ég! Mi van akkor, ha Jamesnek igaza van?
Erre még csak gondolni sem akart – elvégre az ember nem szokott beleszeretni a legnagyobb ellenségébe!
Dehogynem! Te is olvastál már milliónyi olyan történetet, aminek a főhőse gyűlölte a szerelmét… Gondolj csak Lilyre és Jamesre, ami mennyire igaz! - szólalt meg egy konok hang a fejében, amit nem tudott elhallgattatni, hiába rázta a fejét.
Legnagyobb örömére hamarosan megjelent előtte a gyógyító, aki a diagnózisával azonnal minden mást kitörölt a lány fejéből.
- A fiú csontjai hihetetlenül instabil állapotban vannak, a vére pedig jóval hígabb az átlagosnál.
- És ezt mit jelent? – kérdezte Dory rosszat sejtve.
- Kedvesem, a barátját valaki megmérgezte…
*****
Peter egész este zavarban volt és láthatólag egyáltalán nem figyelt oda arra, amit Suzy mondott neki. Amikor pedig a lány ennek a ténynek az okára kérdezett rá, még az eddiginél is kétségbeesetten kezdett mentegetőzni és titkolózni.
- Peter, kezdesz nekem gyanús lenni – villant meg a magyar kisasszony sasszeme.
- Nem vagyok gyanús! – vágta rá a fiú megszeppenten.
- Ezt nem te döntöd el.
- De, de, de… Én nem csináltam semmit!
- Persze, én is ezt szoktam mondani… Amikor titkolok valamit – vette elő vallató énjét Suzy, s a hatás fokozása érdekében előkapta pálcáját és fényt varázsolt a végére, majd a fiú arca elé tartotta. – Fecsegj csak, fecsegj!
Peter iszonyatos zavarban volt, ami az arcára is kiült – teljesen elvörösödött. A lánynak több se kellett, máris pontosan tudta, hogy milyen kártyákat kell kijátszania ahhoz, hogy nyert ügye legyen.
- Tudok róla, kár is tagadnod – jelentette ki szenvtelen arccal, mire az eddig piros arcból kifutott minden vér.
- Tu-tudsz?
- Még szép! Mindenki tud róla… Emilyt leszámítva.
- Ő nem tud róla? – hebegte a remény apró szikráját megcsillantva a szemében.
Suzy ekkor már mosolygott, s úgy döntött, ellenségeskedés helyett inkább a segítségét ajánlja fel. Elvégre ő amúgy is profi volt szívügyekben.
- Ne aggódj, tőlünk aztán nem tudja meg! – kacsintott a fiúra cinkosan. – Különben is, szerintem ő is szeret téged.
Erre a kijelentésre Peter arca szinte kivirágzott. A lány elégedetten szűrte le a következtetést, miszerint helyesen célzott, lőtt és talált. Nem mintha eddig nem lett volna teljesen biztos benne, hogy a tekergő gyengéd érzelmeket táplál Emily White iránt, de akkor is jól esett neki, hogy megerősítést nyert.
- Ha akarod, akkor majd én adok neked néhány tippet! – ajánlotta fel készségesen, amire a fiú azonnal le is csapott. S közben mélységesen megkönnyebbült…
*****
Ruby a lehető legtávolabb helyezkedett el Edwardtól, akire annak ellenére neheztelt, hogy az megmentette a lebukástól. Valahogy nem tudott olyan könnyen elsiklani a tény fölött, hogy a fiú finoman szólva kihasználta az alkalmat és letaperolta. Még akkor is biztos volt benne, hogy így történt, ha ő váltig állította, hogy csak véletlenül volt.
Már legalább fél órája nem szóltak egymáshoz, mikor végre kattant a zár, s lassan kinyílt az ajtó…
A küszöbön azonban nem az állt, akire számítottak – se nem lány, se nem mardekáros nem volt azt illető. Andy Down jelent meg előttük, teljes életnagyságban, arcán hitetlenkedő kifejezéssel.
- Akarom én tudni, hogy mit kerestek ti itt? – kérdezte felvont szemöldökkel, de nem volt ideje tovább gyanakodni, ugyanis Ruby hirtelen megfontolásból a nyakába ugrott és olyan szorosan ölelte át, hogy levegőt is alig kapott.
- Andy, én… egyszerűen odavagyok érted! – jelentette ki hálásan a lány. – Megmentettél ettől a perverz szatírtól!
- Nem vagyok se perverz, se szatír, kikérem magamnak! – fortyant fel Edward. – Csak beképzelted magadnak az egészet… Nálad ezerszer jobb nőket is tudnék tapizni!
- Persze, mert van olyan, aki veled szóba áll! – nyújtott nyelvet rá Ruby mérgesen.
A kialakulni készülő veszekedésnek Andy vette elejét, amikor végre nagyjából felfogta a helyzet egyes elemeinek jelentőségét.
- Ruby, menj fel aludni! – adta ki az utasítást, s mikor a lány várakozó tekintetét érezte magán, még hozzátette: - Nekem még van egy kis dolgom, ne várj meg!
A fekete hajú megadóan bólintott, s még egyszer utoljára hátra pillantott, s látta, ahogy a két fiú szikrákat szóró szemeket meresztett egymásra…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
