Ruby:

A folyosón sietős léptek zaja törte meg a csendet, amibe burkolóztak. Szemeik eddig szikrákat lőttek egymás felé, de ahogy tudatosult bennük, hogy valaki közeledik, Edward hirtelen berántotta a griffendéles fiút a lányvécébe.
Mindketten kíváncsian lestek ki a félig nyitott ajtó mögül, s megpillantották a klubhelyiségből éppen távozó Perselus Pitont.

- Ő meg hova a francba megy ilyenkor? – kérdezte megrökönyödve a mardekáros.
- Szerintem gyakorol, hogy felvegyék SVK tanárnak – morogta ironikusan Andy, de amikor elkapta évfolyamtársa értetlen pillantását, gyorsan legyintett egyet. Néhány másodperc után huncut fény csillant a szemében és kaján vigyorral nézett a mellette kuporgóra. – Mit szólnál, ha követnénk?

- Meg van te húzatva?! – csattant fel sértetten Edward. – Én ugyan nem közösködöm egy magadfajtával!
- Rendben, akkor maradj csak itt – vonta meg a vállát a fiú, majd egy határozott mozdulattal állásba tornászta magát. Köszönés nélkül kisietett a folyosóra és az előttük imént elhaladt mardekáros nyomába szegődött.

Tulajdonképpen fogalma sem volt, hogy miért követte őt, elvégre nem igazán érdekelték a számára közömbös személy ügyletei. Egyszerűen csak unatkozott és kész. Ahogy a sötétben bevette a kanyarokat, eszébe jutottak azok az esetek, amikor pont ugyanígy, pont ugyanazt a személyt próbálta nem szem elől veszíteni. Akkor viszont nem volt egyedül, így sokkal könnyebb dolga volt. Ezúttal azonban sokkal nehezebbnek bizonyult a kémkedés.

Egyszer aztán végleg elveszítette a nyomot. Bosszúsan fintorgott egyet, közben pedig belerúgott a falba, mintha az lett volna a hibás.
- Ennyire azért ne ess kétségbe, Down! – hallott egy kárörvendő hangot a háta mögül. Mikor megfordult, szemben találta magát azzal, akit alig öt perce hagyott el a vécében.
- Mi van, King? Meggondoltad magad?

- Nem járja, hogy minden babért te arass le, ha egyszer elkapod Pitont! – jelentette ki fölényesen Edward.
- Már nem azért, de… ti nem haverok vagytok? – pislogott értetlenül Andy.
- Te se vagy minden háztársaddal jóban. Nekem miért kellene?

Tovább nem beszélgettek, inkább elindultak, hogy felkutassák a szökni készülő fiút. Út közben némán, de folytatták a szikrák egymás felé való lövöldözését, bár egyikük sem gondolta volna, hogy a másik is hozzá hasonlóan cselekszik. Ergo – azok a spirituális fegyverkék az égvilágon semmit nem hatottak.

Ők ketten viszont csak bolyongtak össze-vissza, nem jutottak előrébb. Már éppen ott tartottak, hogy feladják a harcot, mikor Andy hirtelen megállt egy páncél előtt, tekintetét pedig a falra szegezte.
Edward kinyitotta a száját, hogy kérdezzen, de a következő pillanatban be is csukta, ugyanis választ kapott kimondatlan kérdésére.

A griffendéles fiú egy profi mozdulattal valódi, titkos folyosót nyitott meg előttük, melynek mindkét oldalán fáklyák égtek. A fény csak egy dolgot jelenthetett ebben a napszakban – valaki már járt előttük arra.

- Te nem vagy normális – közölte elméleti ellenségével a mardekáros, de tátott szájjal rálépett az új útszakaszra. Igyekezett elrejteni minden elismerést, ami az arcán tükröződött, így úgy tűnt, mintha kényesen fintorogna. – Honnét tudtad, hogy van itt egy rejtett ajtó?
- Kitapasztaltam már az iskolát – vonta meg a vállát Andy. Edward furcsállta ugyan a dolgot, tekintve, hogy más még évek után is eltévedt a kastélyban, de nem szólt. Csak baktatott halkan, mígnem zsákutcába értek.

Még mielőtt szitkozódni kezdtek volna, egy ismerős hang csendült a vékony fal túloldaláról. Erre mindkettejük hátán izgatott borzongás futott végig – főleg, hogy remélték, valami roppant kellemetlen esemény tanúi lehetnek. Elvégre soha nem jön rosszul, ha az ember fiának van valami a tarsolyában másokkal szemben.

- Késtél, Piton – jegyezte meg Morton, a Mardekár csapatkapitánya. – És hol van újoncka? Megmondtam, hogy őt is hozd el…
- Ne prédikálj, tudod, hogy a Griffendél milyen. Megint szervezkedni kezdtek – morogta Perselus. – Újoncka kénytelen volt lemondani a mai találkozót, hogy velük tudjon foglalkozni.

- És te miért jöttél ilyen sokára? – kérdezte egy olyan hang tulajdonosa, amit a fiúk nem tudtak látatlanban beazonosítani.
- Nem hagyhattam minden munkát arra a pancserra. Ártalmatlanná tettem néhány magyart és tekergőt.
Andy ereiben megfagyott a vér. Nem értette, miféle beszélgetést hallgatott ki éppen, de valamiért meglátogatta őt a rémület angyala, aki egyébként ritka vendégnek számított a háza táján. Volt ebben a társaságban valami, amitől kirázta a hideg.

Nem nézett oldalra, de nem is érdekelte már, hogy a mellette álló észreveszi-e rajta a döbbenetet és az enyhe reszketést.
Edward Kingnek azonban esze ágában sem volt rajta próbálgatni a nyelvét – ő maga is dermedten meredt az előtte lévő falra. Hallott már egy bizonyos társaságról, aminek tagjai céljuknak tartják, hogy egy napon a Sötét Nagyúr szolgái lehessenek, de nem hitte volna, hogy valóban létezik is.

Ő ugyan mardekáros volt, de egyáltalán nem osztotta a gonosz varázsló nézeteit. A tőle alig néhány méterre tanácskozók azonban ezek szerint annál inkább. Edward keze ökölbe szorult, automatikusan a falba csapott volna, de ekkor valaki megállította a csuklójánál fogva.
- Le akarsz buktatni minket? – suttogta a hangját megtalálva Andy. Holtsápadt arcán egy halvány vigyor terült szét, de leplezetlenül reszketett.

Egyikük sem tudta, mi történne velük, ha kiderülne, hogy hallgatóztak. Nem is igazán akarták megtudni… Viszont ahhoz nem volt elég lelkierejük, hogy menekülőre fogják az iramot – a lábuk ugyanis földbe gyökerezett.
- Rendben, Piton, azt hiszem, a te ügyedet később tárgyaljuk. Most hozd elénk a csatlakozni kívánó tagot! – adta ki az utasítást Morton, mire cipőkopogás felelt.

Néhány perccel később valahonnét a terem túlsó feléből két alak közeledett. Az egyikük az imént távozott Perselus volt, míg a másik egy sokkal elegánsabb és határozottabb lépésekkel közlekedő személy.
A két hallgatózó feszülten figyelt, próbálták minél jobban hegyezni a fülüket.
- Jó estét – csendült egy mindkettejük számára ismerős lányhang.

- Morton, többiek… Ő itt Emily White – konferálta fel az összekötő kapocs, Piton. – Látszólag komolyan gondolta a csatlakozási kérelmet.
Andy szemei elkerekedtek, a gyomra pedig görcsbe rándult. Felrémlettek benne a magyar lányok arcai, akik mindig szeretettel és megértéssel beszéltek a most őket elárulóról. Eszébe jutottak azok a szavak, amelyekkel megvédték őt, amelyekkel megdicsérték.

Edward szintén elhűlt, de ő szimplán csak meglepődött. Neki tulajdonképpen az égvilágon semmi köze nem volt a külföldiekhez. Leszámítva persze a mosdós incidenseket Rubyval, de ezek abban a pillanatban eszébe se jutottak.
- Miért akarsz csatlakozni, Emily? – kérdezte fölényesen Morton.
- Nem látok jövőt az ellenállókban. – A lány hangja kemény és érzelemmentes volt. – Csak pattognak, de fel sem tudják fogni, hogy milyen helyzetben vannak. Nem akarok a sok túlfűtött forradalmár közé tartozni, annál én komolyabbnak és tehetségesebbnek érzem magam.

- Mitől változott meg így a kedélyed? – kérdezte egy mardekáros évfolyamtársnője. – Úgy tudtam, hogy ti, magyarok Dumbledore mellett álltok.
- Dumbledore értelmetlen harcokba bonyolódik, nem törődik az embereivel. Az apám most nyáron halt meg egy ilyen akciója során… - Itt elhallgatott, de rövid szünet után ugyanolyan mereven folytatta. – Nem akarok a többi balfácán mellé állni.

A társaság nyüzsgölődni kezdett, a legtöbben halk pusmogás formájában vitatták meg nézeteiket közeli szomszédjaikkal. Végül hosszas sustorgás után ismét Morton emelte fel szólásra a hangját.
- Csatlakozhatsz. De ha bárminemű áruláson kapunk, nagyon megbánod! A Megszeghetetlen Esküt ugyan nem kell letenned, de hidd el, anélkül is elég kockázatos közénk tartoznod.

- Leteszem az Esküt – szakította félbe Emily, ezzel mindenkit biztosítva szándéka komolyságáról. A csapatkapitány, s egyben vezér ellenben megelégedett egy szóbeli ígérettel is. Helyette inkább rögtön a tárgyra tért.
- A te feladatod lesz, hogy rajta tartsd a szemed Regulus Blacken – jelentette ki kertelés nélkül. – Nem bízom benne, még akkor sem, ha biztosított a hűségéről. Túlságosan húzódzkodott a csatlakozástól.

Andy ismét egy kisebb sokkot élt át. Eszébe sem jutott volna, hogy az említett fiú a történtek után ilyen társaságba keveredett. Kezdte úgy érezni, hogy a honvágya még az addiginál is erősebb. Nem akart semmi mást, csak hazamenni és elfelejteni mindent, amit az utóbbi egy évben – de legalábbis húsz percben – tapasztalt.

- Rá mered bízni Blacket?
- Szerintem nagy falat az a fürge és sunyi gyerek neki!
Néhány lány efféleképpen adta a világ tudtára álláspontját, amit Morton azonnal meg is válaszolt.
- Nem lesz egyedül. Emily, hamarosan meg fog keresni egy olyan személy, aki majd segít neked.

- Csak nem…? Újoncka? – hebegte hitetlenkedve Piton, s a többiek is ismét hangosabban kezdtek tanácskozni.
- Csendet! – emelte fel a hangját az ülés vezetője. – Ez a leglogikusabb lépés. Elvégre Újoncka tökéletes idegenvezető lesz… Van még kérdés mára?

- Nem kellene valahogy elsimítanunk Piton ügyét a külföldiekkel? – vetette fel az egyik terelő a kviddicscsapatból. – Úgy vettem észre, hogy Potterék barátnői nagyon rászálltak az ügyre.
- Helyes – jelentette ki egy ismeretlen lány. – Amíg ők a ferdeszeműekkel foglalkoznak, addig nem vesznek észre semmi fontosat. Elvégre nekik semmi közük hozzánk, ráadásul még félre is vezethetik a magyarokat.

- De az a Deidara gyerek akkor is tudja, hogy Piton küldte a fához! – vetette ellen valaki az egyre hangosabb társaságból.
- És akkor mi van? Potterék eddig is gyanakodtak rá… Különben sem tudnak bizonyítani semmit.

Edward egyre kevésbé értette a dolgokat. Még annyira sem volt tisztában azon éjszaka eseményeivel, mint a mellette álló fiú. Zavartan toporgott hát a helyén, várva, hogy valami ismerős téma merüljön fel. Ez azonban nem következett be – egészen addig a pillanatig, míg egy határozottabb kiállású lány elő nem huzakodott a mosdó bezárásával.

- Nem volt ott senki – vetette ellen egyik barátnője, ám Piton félbeszakította.
- De igen. Később hallottam, ahogyan Lightning Kinggel ordibál. De szerintem nem vettek észre titeket.
- Nem fontos – jelentette ki Morton ellentmondást nem tűrő hangon. – Most már igazán ideje lenne mennünk. Fél kettő; akárkinek feltűnhet, hogy eltűntünk.

A két hallgatózónak még levegőt sem volt ideje venni, a társaság máris elindult kifelé. Legnagyobb szerencséjükre nem azon a rejtekajtón át, amelyik előtt ők álltak döbbenten. Még hosszú percekkel az utolsóként távozók léptei keltette zaj elülése után sem tudtak magukhoz térni a döbbenettől.

Végül Andy a falnak vetette a hátát és lassan lecsúszott a földre. Az arcát a kezébe temetve próbált gondolkozni. Közben érezte, hogy évfolyamtársa leereszkedett mellé, s egy apró koppanás jelezte, hogy a mardekáros fiú a kőfalnak támasztotta a fejét.
Egyikük sem értette, hogy miért kellett mindezt pont nekik végighallgatni. Mint kiderült, a Dupla-trió amúgy is nyomozott a dologgal kapcsolatban, sokkal igazságosabbnak tekintették volna hát, ha a lányok kaphatták volna meg az információkat.

- Te, ha kiderül, hogy mi itt jártunk, kicsinálnak – sóhajtott fel valamivel nyugodtabban Edward.
- Akárhogy van is, a lányoknak el kell mondanunk, amit hallottunk – csóválta meg a fejét a griffendéles fiú, de azonnal tiltakozásba ütközött.
- Nem, ez nem így van. Hallottam én is, hogy nyomoznak, az információt nem sajnálom tőlük, másról van szó… Amíg nem tudnak róla, addig mindenkinek jobb.

Mivel Andy értetlenül meredt rá, bővebben is kifejtette elméletét.
- Mi nem kerülünk bajba, mert hallgatunk; Pitonéknak jó, mert nem buknak le, Rubyék pedig biztonságban lesznek, amíg nem pattognak…
- Mi a fene! Úgy látszik, hogy nagyon a szíveden viseled Ruby sorsát – vigyorodott el fáradtan az eddig figyelmesen hallgató fiú.
- A többinek nem tudom a nevét – vont vállat Edward egyszerűen, majd lassan feltápászkodott a földről. Néhány másodpercnyi gondolkodás után segéd kezet ajánlott évfolyamtársának, majd egy sóhaj után ismét megszólalt. – Akkor hát hallgatunk?

Andy egy pillanatig hezitált, majd vonakodva bár, de elfogadta a békejobbot, s maga is felállt a segítségével. Az ellenszenve továbbra sem szűnt meg a fiúval szemben, de biztos volt benne, hogy az ő helyzetükben egyedül az ellentétek félrerakásával érhettek el bármit is.
- Rendben. De csak addig, amíg a többieknek nagy szükségük nem lesz az információkra!

- Sokkal jobban tennék, ha kimaradnának a dologból – csóválta meg a fejét Edward. – Annak még soha nem volt jó vége, ha valaki gondolkozás nélkül belerohant valamilyen komoly helyzetbe. Ez pedig kétség kívül az: háború.

Andy bólintott, s mikor elváltak útjaik, ismét a megszokott terme felé sétált. Tudta, hogy a mardekáros igazat mondott – ami körülöttük folyt, az már nem csupán apró lázongás volt.
Bármit megadott volna érte, hogy kimaradhasson egy újabb háborúból. Pontosabban ugyanabból… Nem akart belefolyni, pedig volt egy olyan érzése, hogy ha záros határidőn belül nem sikerül lépnie, akkor ez elkerülhetetlen lesz.